Az egyház nem akar
helyetted dönteni a személyekről,
és
arra biztat,
hogy
ezt másoknak, másnak se engedd meg.
Ne
hallgass a rokoni kötelékre,
a baráti együttérzésre,
a nemzetiségi összetartozásra,
az érdekek összefonódására,
a közvélemény nyomására,
a „kéz kezet mos” kisded
játékaira,
még a pártérdekekre, vagy az
országos politikai szempontokra sem!
Vizsgálj
meg mindent, és válaszd a jót.
Így
is lehetne mondani:
Te,
aki egyszer már Jézust választottad,
Őt
kérdezd,
és
nyitott szemmel nézz szét magad körül,
melyik
polgármesterjelöltben, képviselőjelöltben látod meg leginkább Őt.
Szavazz
rá, mert Ő Jézust fogja képviselni
a csatornázás ügyében éppúgy mint a
családok segítésében,
az anyagiak korrekt kezelésében éppúgy,
mint a rászorulók gondozásában.
Jézus
stílusát úgy láthatod meg valakiben, ha élete teljességét nézed,
nem
csak a szavait, vagy méltán fölemlegetett, kiemelt érdemeit.
Vedd
figyelembe, jézusi módon gondolkodik-e, jézusi szeretettel beszél-e,
jézusi
módon dönt-e abban a közegben, ahol megfordul:
az
utcán, családjában, baráti körében, munkahelyén?
Jézusi
módon éli-e családi életét, neveli gyermekeit,
Jézus
szeretetével vezeti-e a rábízott kisebb-nagyobb embercsoportokat,
-
mert ugyanezt fogja tenni a város-közösség élén is.
Ellen
tud-e állni az anyagiak vagy a hatalom kísértéseinek,
- mert vezetőként, ezeknek hatása csak erősebb lesz számára.
Tud-e
kiállni a jó mellett, mint Jézus,
tud-e
figyelmesen meghallgatni mint Jézus?
Tud-e
szeretetével hatni másokra, mint Jézus?
Tud-e
egyértelmű és határozott lenni, mint Jézus?
S
képes-e elismerni hibáit, botlásait, hogy újból kezdhessen Jézushoz hasonlítani
szolgálatában?
Ne
legyen számodra elég az „értékrend”, „hit”, „vallásosság” fölemlítése,
hanem
válaszd azt, aki hasonlít Jézusra!
A
szavazófülkében egyedül az Úr fog látni Téged,
egyedül
Ő lesz tanúja döntésednek.
Nézz
szét, tájékozódj, imádkozz,
és
lelkiismeretedre hagyatkozva dönts amellett,
akiben
leginkább fölismered Jézus vonásait!
S
ha megválasztottad, maradj mellette imádban...!
Jó választást kívánok:
Száraz László