2019. július 17., szerda

2019. évi önkormányzati választások jelöltjei

A Fidesz Pécsi Elnökségének közleménye:

Ők fognak össze a pécsiekért 

A pécsi emberekért és a város fejlődésének garantálásáért, az eddig elért eredmények megóvásáért a Fidesz és a KDNP az Összefogás Pécsért Egyesülettel választási szövetséget kötött, megnevezték Vári Attila közös polgármesterjelölt mellett a 18 választókerületben a szövetség önkormányzati képviselőjelöltjeit is.

A lista összeállításánál és a képviselők kiválasztásánál a legfontosabb irányelv az volt a szövetség számára, hogy ambiciózus, a helyi társadalom és közügyek iránt érzékeny, a fenntartható városfejlesztésben elkötelezett emberek szerepeljenek az együttműködésben.

A kiválasztási folyamat végén egy erős, elhivatott, motivált szakértői csapat jött létre, amelynek tagjai egytől egyig képesek megállni helyüket majd a pécsi közgyűlésben, s akik szívügyüknek tekintik Pécs fejlődését, az eddigi eredmények megvédését.

A szövetség listáját vezető Vári Attila, Pécs polgármesterjelöltje úgy nyilatkozott a listán szereplőkről, hogy „bajnokcsapathoz méltó közösség állt össze olyan lokálpatrióta jelöltekből, akik alkalmasak a várost a XXI. század győztesévé tenni".  


2019. évi önkormányzati választások

A FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség (FIDESZ) pécsi szervezete, a Kereszténydemokrata Néppárt pécsi szervezete (KDNP) és az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) szövetségének közös egyéni képviselőjelöltjei Pécsett:

1.övk:                   Berényi Zoltán (ÖPE-FIDESZ-KDNP)
2.övk:                   Czimmer Tamás (KDNP-FIDESZ-ÖPE)
3.övk:                   Haász János (FIDESZ-KDNP-ÖPE)
4.övk:                   Vozár Pál (ÖPE-FIDESZ-KDNP)
5.övk:                   Dr. Csizmadia Péter (FIDESZ-KDNP-ÖPE)
6.övk:                   Herbert Gábor (FIDESZ-KDNP-ÖPE)
7.övk:                   Kővári János (ÖPE-FIDESZ-KDNP)
8.övk:                   Hári József (FIDESZ-KDNP-ÖPE)
9.övk:                   Barkóczi Csaba (FIDESZ-KDNP-ÖPE)
10.övk:                 Bognár László (FIDESZ-KDNP-ÖPE)
11.övk:                 Decsi István (FIDESZ-KDNP-ÖPE)
12.övk:                 Dr. Kapusi Tibor (FIDESZ-KDNP-ÖPE)
13.övk:                 Kövesi Mária (FIDESZ-KDNP-ÖPE)
14.övk:                 Tóth Róbert (ÖPE-FIDESZ-KDNP)
15.övk:                 Dr. Kamarás Péter (KDNP-FIDESZ-ÖPE)
16.övk:                 Beke Zoltán (FIDESZ-KDNP-ÖPE)
17.övk:                 Varga Péter (ÖPE-FIDESZ-KDNP)
18.övk:                 Varga Zsanett (ÖPE-FIDESZ-KDNP)



2019. évi önkormányzati választások

A FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség (FIDESZ) pécsi szervezete, a Kereszténydemokrata Néppárt pécsi szervezete (KDNP) és az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) szövetségének közös kompenzációs listája Pécsett:


1.         Vári Attila (FIDESZ)                                                              
2.         Decsi István (FIDESZ)                                                            
3.         Kővári János (ÖPE)                                                               
4.         Dr. Csizmadia Péter (FIDESZ)                                               
5.         Dr. Kamarás Péter (KDNP)                                                              
6.         Barkóczi Csaba (Nemzeti Fórum)                                                                
7.         Bognár László (FIDESZ)                                                        
8.         Hári József (FIDESZ)                                                             
9.         Vozár Pál (ÖPE)                                                                    
10.       Czimmer Tamás (KDNP)                                                                  
11.       Haász János (FIDESZ)                                                           
12.       Beke Zoltán (FIDELITAS)