Tisztelt Olvasó!
Ez a kampány a korábban elindult "Az EU ne küzdjön az
abortuszért, állítsuk meg Tarabellát!" című petíciónk folytatása. Az
Európai Parlament a jövő héten szavaz két olyan jelentésről, melyek az
"abortuszjogot" mozdítják elő.
Tegyen Ön
is azért, hogy az EU ne lépje túl a hatáskörét!
A Tarabella-jelentés a hírhedt és már leszavazott
Estrela-jelentés újramelegítése, melynek célja az „abortuszjog” előmozdítása
egy európai parlamenti határozaton keresztül.
2013 december 10-én az Európai Parlament leszavazta az úgynevezett
Estrela-jelentést a “szexuális és reproduktív egészségről és jogokról” (SRHR).
Az európai parlamenti képviselők annak rendje és módja szerint elfogadtak egy
határozatot, amelyben megerősítették a szubszidiaritás elvét és egyértelműen
kimondták, hogy “a szexuális és reproduktív egészséggel és jogokkal és az
iskolai szexuális oktatással foglalkozó szakpolitikák kialakítása és
végrehajtása tagállami hatáskörbe tartozik”.*
Egyértelmű üzenet: az EU nem kompetens az olyan döntésekben,
mint az abortusz vagy az iskolai szexuális nevelés, ezek tagállami hatáskörbe
tartoznak és nem pedig a brüsszeli döntéshozókra.
Állampolgárok százezrei tiltakoztak az Estrela-jelentés ellen
2013-ban. Az emberi méltóság, a szubszidiaritás és a véleménynyilvánítás
hatalmas győzelme volt ez!
Fontos hozadéka lett ennek a győzelemnek: az egész Európán
átívelő állampolgári mozgósításnak köszönhetően az Európai Parlament nemet
mondott az “abortuszjog” európai elterjesztésének megkísérlésére.
Azonban Marc Tarabella belga szocialista képviselő újabban
tagadja a szubszidiaritás elvét a szexuális és reproduktív egészség és jogok
esetében és törekszik az Estrela-jelentés lényegét elérni, nevezetesen az
„abortuszjogot” propagálni. Tarabella képviselő úr az előadója az Európai
Parlament „A nők és férfiak közötti egyenlőségről az Európai Unióban - 2013”**
című éves jelentésének. Egy olyan éves jelentésnek, amelyet 2014-ben
elutasítottak „Zuber-jelentés” név alatt.
Tarabella úr kísérletet tesz arra, hogy az Európai Parlament
elfogadja az alábbi rendelkezéseket:
“Az Európai Parlament (…) hangsúlyozza annak szükségességét,
hogy a nők maguk rendelkezhessenek szexuális és reproduktív jogaik felett,
többek között a fogamzásgátláshoz és a terhességmegszakításhoz való könnyő
hozzáférés révén; támogatja ezért azokat az intézkedéseket és fellépéseket,
amelyek a nők szexuális és reproduktív egészségügyi szolgáltatásokhoz való
hozzáférésének javítására, valamint a jogaikról és a rendelkezésükre álló
szolgáltatásokról szóló jobb tájékoztatásukra irányulnak; felszólítja a
tagállamokat és a Bizottságot, hogy fogadjanak el olyan intézkedéseket és
cselekvéseket, amelyek a férfiak körében felkeltik a tudatosságot a szexuális
és reprodukcióval kapcsolatos kérdéseket érintő felelősségüket illetően”.
Tarabella képviselő úr szándéka nem érthető, mivel az Európai
Parlament már kijelentette, hogy az abortusz kérdésben az EU nem kompetens.
Ennek ellenére az Európai Parlament Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottságának
ülésein határozottan kiáll az “abortuszjog” előmozdítása mellett. Ezért
szükséges megerősíteni az Európai Parlament 2013 december 10-i döntését.
A Tarabella-jelentés mellett a Panzeri-jelentésben is
megjelenik az abortuszhoz való jog.
Az EU polgárainak újra fel kell lépniük a szubszidiaritás
elvének védelmében és meg kell akadályozniuk, hogy az újonnan választott
Európai Parlament elfogadjon két “abortuszjogot” tartalmazó jelentést.
Kérem, biztassa ismerőseit és a barátait is, hogy írják alá a petíciót,
amely az alábbi linket található:
citizengo.org/hu/
Illetve egy szempillantás alatt megoszthatja a Facebookon vagy
a Twitteren keresztül is.
Bátorítsa őket az alábbi levél elküldésével , hogy
ők is megtehessék ugyanezt.
Még egyszer köszönöm. Együtt sikerülhet.