Méltó módon emlékezik Pécs a forradalom
60. évfordulójára –
Egész napos családi programok lesznek
városszerte!
Interaktív családi
programokkal, koszorúzással, ünnepi megemlékezéssel, zászlós felvonulással és
színházi elemekkel illusztrált komolyzenei műsorral emlékeznek Pécsett az
1956-os forradalomra október 23-án.
Korabeli hangulatot idéző programok várják a családokat a Széchenyi
téren az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulóján 10 és 17
óra között.
A korhű katonai járművek, fegyverek bemutatója mellet az ünneplő
sokaság teherautóra és kisterepjáróra is szállhat. A fiatalok katonai ötpróbán
mérethetik meg magukat és kipróbálhatják a barikádépítést. A katonai sátrakban
tematikus programok várják az érdeklődőket: ’56-os filmanyagok,
híradórészletek, reklámok, rajzfilmek vetítése, kézműves foglalkozások és élő
történelemóra, melynek keretében az 1956-os pécsi események túlélőivel
beszélgethetnek.
Az ünnepi megemlékezések délután kezdődnek, 12.30-kor a színház téri
1956-os Munkástanács emlékműnél tart koszorúzást a Munkástanácsok
Szakszervezete, 15.30-kor pedig a Széchenyi téren tartanak ünnepi megemlékezést,
melyen közreműködik a Misina Néptáncegyüttes és Kéri Tibor ejtőernyős
célbaugró, ünnepi beszédet mond dr. Páva Zsolt polgármester.
Az ünneplők csatlakozhatnak a zászlós felvonuláshoz, a menet
fúvószenekari kísérettel indul 16.45-kor a Király utcán át a 48-as térre, ahol
17.30-kor a koszorúzással egybekötött megemlékezésen beszédet mond dr.
Debreczeni László, az 56-os Diákparlament Társaság elnöke.
A napot a Kodály Központban látható 1956-os emlékünnepség zárja
18.30-tól, a Pannon Filharmonikusok, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. és
a Pécsi Nemzeti Színház közös rendezésében.
A színházi elemekkel illusztrált műsorban felcsendül többek között
Bartók „honvágydallama”, a Concerto, valamint Beethoven darabja, a
szabadságharc napjaiban a Magyar Rádióban folyamatosan sugárzott
Egmont-nyitány, mely az utókor számára a forradalmi napok zenei jelképévé vált.
Az ünnepségen a részvétel díjtalan, ugyanakkor regisztrációhoz kötött. A
regisztrációs jegyek személyesen vehetők át október 15-től a Kodály Központ
jegypénztárában a rendelkezésre álló helyek mértékéig.
A részletes program:
1956-os forradalom
60. évfordulója
2016. október 23.
10:00 – 17:00 Egész
napos ünnepi programok a Széchenyi téren
a család minden tagjának korabeli
hangulatban
-
korabeli katonai járművek, fegyverek bemutatója
-
az ünneplő sokaság szállítása teherautóval és kisterepjáróval
-
barikád építése homokzsákokból, térkövekből
-
gulyáságyúból tea, vöröshagymás zsíros kenyér osztása
-
katonai ötpróba fiataloknak
-
Jelentkezés a november 4-ei járőrversenyre, éjszakai túrára
-
Tematikus programok katonai sátrakban:
o 56-os filmanyagok,
híradó részletek, reklámok, rajzfilmek vetítése
o kitűzők, zászlók,
készítése saját kézzel
o röplap készítés
korabeli nyomdai eszközökkel
-
Élő történelem óra: Kötetlen beszélgetés az 56-os pécsi események
túlélőivel
Moderátor: dr. Vargha Dezső
fő-levéltáros, helytörténész.
Meghívott beszélgető partnerek: Bayer Andor, Czukor Antal, Fábos György és Weinhardt Béla
Meghívott beszélgető partnerek: Bayer Andor, Czukor Antal, Fábos György és Weinhardt Béla
12:30 Koszorúzás
a Színház téri 56-os Munkástanács
Emlékműnél
Ünnepi megemlékezés és koszorúzás a Munkástanácsok Szakszervezete
szervezésében.
Beszédet mond: Olexa
László a MOFA Munkástanács elnöke
015:30 Ünnepi
megemlékezés a Széchenyi téren
Táncszínházi produkció a Misina
Néptáncegyüttes, és Kéri Tibor ejtőernyős célba-ugró közreműködésével.
A produkció népzenei alapokkal, a magyar
néptánc eszközkészletével olyan aspektusból igyekszik bemutatni a forradalmi
eseményeket, amely az átlagos középosztály érzelemvilágát, viszonyulását
ragadja meg az 56-os forradalom eseményeivel kapcsolatban.
A megemlékezés Kéri Tibor ejtőernyős célba ugrásával indul, aki 1200 m-ről, a
Széchenyi tér egy megadott pontján ér földet
Ünnepi
beszédet mond: Páva Zsolt Polgármester
16:45 Zászlós
felvonulás fúvószenekari kísérettel Király
utcán át a 48-as térre
Közreműködik
a Pécsi Vasutas Koncertfúvószenekar
17:30 Koszorúzás és megemlékezés a 48-as téren
Beszédet
mond: Dr. Debreczeni László az 56-os Diákparlament Társaság
elnöke
Közreműködik
a Pécsi Vasutas Koncertfúvószenekar
18:30 1956
– Emlékünnepség a Kodály Központban
A 60 éve lezajlott forradalom és
szabadságharc emlékünnepségét a Pannon Filharmonikusok, a Zsolnay Örökségkezelő
Nonprofit Kft. és a Pécsi Nemzeti Színház közösen rendezi a Kodály Központban.
A színházi elemekkel illusztrált műsorban többek között felcsendül Bartók
„honvágydallama”, a Concerto, valamint a szabadságharc napjaiban
Beethovennek a Magyar Rádióban folyamatosan sugárzott Egmont-nyitánya, mely az
utókor számára a forradalmi napok zenei jelképévé vált.
Az est műsora:
Pannon Filharmonikusok
hangversenye
Beethoven: Egmont-nyitány
Bartók Béla: Concerto
Vezényel: Bogányi Tibor
Bartók Béla: Concerto
Vezényel: Bogányi Tibor
„Muskátlis ablakok” –
emlékprodukció
Liszt Ferenc -Wolf Péter: XV.
magyar rapszódia
Bartók Béla: Este a székelyeknél
Johannes Brahms-Fischer Iván: XIV. magyar tánc
Kodály Zoltán: Magyar rondó (Régi magyar katonadalok) - kamarazenekarra
Weiner Leó: Rókatánc - részlet az I. divertimento-ból
Bartók Béla: Este a székelyeknél
Johannes Brahms-Fischer Iván: XIV. magyar tánc
Kodály Zoltán: Magyar rondó (Régi magyar katonadalok) - kamarazenekarra
Weiner Leó: Rókatánc - részlet az I. divertimento-ból
Rendező: Vidákovics Szláven
Koreográfus: Vincze Balázs
Közreműködik: Pannon Filharmonikusok
Vezényel: Vass András
Koreográfus: Vincze Balázs
Közreműködik: Pannon Filharmonikusok
Vezényel: Vass András
Az ünnepségen a részvétel díjtalan, ugyanakkor regisztrációhoz kötött. A
regisztrációs jegyek személyesen vehetők át 2016. október 15-étől a Kodály
Központ jegypénztárában.
Jegyek
a rendelkezésre álló helyek mértékéig igényelhetők.
Üdvözlettel:
Polgármesteri Hivatal - Pécs