Mintegy száz ember előtt avatták fel a
domborművet a baranyai megyeszékhelyen. A résztvevők egyperces néma
főhajtással emlékeztek az áldozatokra, majd megkoszorúzták az
emlékművet.
Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár felidézte: csaknem 700 ezer magyar állampolgárt, köztük jórészt civileket hurcoltak el származási és osztályalapon a Szovjetunióba 1944-45-ben és az azt követő években.
A politikus hangsúlyozta, hogy a Gulag-Gupvi táborokban folyt “alulmúlhatatlan mélységű terror” célja a második világháború után újonnan formálódó közép-kelet-európai államok kommunista diktatúráinak “rémtettekkel történő karbantartása” volt.
Hoppál Péter emlékeztetett arra, hogy 300 ezer magyar vesztette életét a táborokban, a hazatérőket pedig a szovjet megszállás alatt működő titkosszolgálat hallgatásra kényszerítette. Az államtitkár egyúttal fontosnak nevezte, hogy az európai történetírás és az emlékezet a nemzeti szocialista rémtettekhez hasonlóan a kommunista terrort is “a helyén kezelje”.
Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere a két és fél méteres posztamensen nyugvó emlékműről azt mondta: a városban “sok évtizedes mulasztást pótolva” méltó helyszíne lett a Szovjetunióba hurcoltakra emlékezésnek.
Páva Zsolt szerint e kutatómunkának a jövőben tovább kell erősödnie, “mert a múlttal szemben ez a kötelességünk”.